Szia,
52éves vagyok, három, majdnem felnőtt, lány édesanyja, jövendő nagymama és elhivatott tanító.
Gyakran álmodtam arról, hogy saját iskolám legyen és ott minden tőlem telhetőt megadjak a magyar nebulóimnak: hitet, tudást, önbizalmat s még megannyi mást, amit megérdemelnek, amire szükségük lehet.
A valóság azonban az, hogy anyagi okokból (sajna nem vagyok milliárdos) nincs még iskolám. Ez nem jelenti azt , hogy nem lehetnek tanítványaim sem, akiknek mindazt, amit az előbb írtam megadhatom.
Sok különféle tapasztalat után, ma reggel ezzel a kis mondattal leptem meg egy barátomat :
„Családi napközit szeretnék nyitni.”
De hiszen ez képtelenség- mondta- a falusi házadon, amit most a lányaid laknak, és a pár doboz könyveden , na meg az 1983-ban megszerzett (ma szinte semmit sem érő), diplomádon kívül semmid sincsen. Hogy képzeled? Azt hiszed, nem fogsz elsüllyedni a bürokrácia és az anyagiasság tengerében?
Barátom realizmusa lerántott a fellegekből, de nem késtem sokat a válasszal: -Milyen gondolatai lehetnek a zajló folyóba zuhant embernek, mielőtt megfullad?
Nagy szemeket meresztett rám és tanácstalanul megvonta a vállát.
Hát nekem az jutott eszembe – mondtam határozottan- hogy kiúszom.
Erről a kiúszásról, egy álom megvalósításáról fog szólni ez a blog.
Tudom, hogy lesznek kitérők, talán visszafordulások is, de ígérem Neked, egyre mindig figyelni fogok: hogy legyen elég levegőm.
Tegnap még azt hittem, semmim sincsen. Most látom, hogy milyen gazdag vagyok: Van bennem szeretet, élni és alkotni vágyás és rengeteg kreativitás. Tudom, hogy mindez ma kis hazánkban nem elég, ezért vagyok itt, hogy a segítségedet, tanácsaidat kérjem és felkínáljam neked én is segítő kezem.
Köszönöm hogy elolvastad. Szép napot kívánok: Aranka
-
Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák
Meta